16 éven felülieknek ajánlott!
A Kétségbeesettek Városa
2020-03-13
Kata Palotakertnél várt a hévre, ahogy minden reggel, fél hétkor. Ezen a szép, kora tavaszi, vagy késő téli, kinek hogy tetszik, kissé hideg napon, a peronon állva nézte, ahogy a buta tekintetű, zöld vonat megérkezik a megállóba. Amint felszállt, felrakta a fejhallgatóját és elővett egy könyvet. Próbálta kizárna a külvilágot, amennyire lehetett. Akár nekifoghatott volna a mateklecke megoldásának is, de sokkal izgalmasabb lesz lemásolni valakiről 7.55 és 7.59 között. A mateklecke-adrenalin volt Katalin kedvenc drogja, már csak azért is, mert más drogra nem futotta a pénzéből.
Az Erzsébet Parknál felszállt néhány nagyon vonzó lány és Kata ottfelejtette a szemét az egyik lány csípőjén.
„Ez hogy lehet, én futok meg minden, ennek meg kókuszdiót lehetne törni a seggén. Igazságos ez így? – kérdezte magától gondolatban, és nem késlekedett a válasz sem. - Nem!”
A szemek ottfelejtéséből bámulás lett, amit a nagyon vonzó lány is észrevett. Kata zavartan lehajtotta a fejét és visszatért könyvéhez. Bár a könyv nem volt annyira izgalmas, mint az idegen lány bizonyos testrészei, de a beszólások elkerülése végett inkább újra elmerült az olvasásban. A lány leszállt Kerepesen, Kata szerette volna tovább bámulni a testét, főleg, ahogy a lány sétál, de a mocskos ablaküveg ezt nem tette lehetővé.
Pár perc múlva hirtelen leült vele szemben valaki.
- Kati, helló!
Kata felpillantott és levette a fejhallgatót.
- Szia János! Amúgy Kata, ha nem tudnád. Három éved volt megjegyezni a nevemet.
- Oké, persze, mindegy. Mit olvasol? És minek olvasol egyáltalán? – kérdezte János vigyorogva.
Kata becsukta a könyvét.
- Oké, mostantól Johnny-nak hívlak. Hogy tetszik?
Közben Kistarcsa-kórháznál álltak. János felállt.
- Na, jó, én megyek is mindjárt. Tudod, van az a nő Cinkotán – mondta Katának.
Kata szeméből sugárzott az őszinte érdektelenség.
- Nem tudom, milyen nőid vannak Cinkotán, de ha békén hagysz végre, azzal boldoggá teszel.
- Oké, haha, helló – mondta János, és elindult a legközelebbi ajtó felé.
- Pápá.
The next station is… Cinkota.
Kata gyerekkorában úgy képzelte, hogy minden héven a vezetőfülkében ül egy nő a vezető mellett vagy az ölében, aki angolul bemondja a megállókat. Csak mikor idősebb lett, akkor kezdte el furcsállni, hogy mindig ugyanaz a nő beszél angolul, akár reggel, délután vagy hétvégén utazik a héven.
Megállt a hév Cinkotán, János tényleg leszállt, és Kata látta, hogy tényleg egy nőnek látszó alak várja őt, és elsétálnak. Az ablak nem lett tisztább az utóbbi néhány percben, így nem láthatta, milyen korú nő hajlandó Jánossal találkozni fényes nappal, de kétségtelenül egy nő volt az.
Kata újra kinyitotta a könyvét, de mivel nem jelölte be, hol tartott, így néhány másodpercig piszmogva volt kénytelen lapozgatni, mire megtalálta azt a részt, ahol abbahagyta. Ekkorra már a kocsi zsúfolásig megtelt, álltak felette, ültek mellette, és vele szemben egy kifejezetten büdös ember ült le. Váratlanul cseppek jelentek meg az oldalakon. Áttetsző, kb. egyforma cseppek.
„Nem igaz, valaki megint a könyvembe köpött!” – háborgott magában.
Újabb nagy cseppek landoltak a lapokon, ekkor Kata elérkezettnek látta az időt, hogy felelősségre vonja felelőtlenül nyáladzó utastársát. Felnézett, és meglepődve látta, hogy egy tizenéves lány könnyei hullanak a könyvére. A haja szőke volt és kócos, mint aki reggel nem fésülködött meg, viszont a ruhája rendezett volt, mintha az ápolatlan fej egy másik testhez tartozott volna. Kata szemébe nézett, és elhaló hangon megszólalt.
- Segíts!
