Fél négy, fent vagyok,
Mert ötszáz év múlva
Lesz ilyen újra.
A Holdnak nem szólt senki.
Fénye több, mint fény,
Egy reflektor égeti szénné
Az éjszakai eget.
Szabad szemmel is láthatóak!
Mondták a csillagészek.
Kedves barátaim, egy nagy lófaszt.
Talán a Venus, tök messze, de
Lehet csak wishful seeing.
Telefonnal zoomolva,
Egy kék (kék az egyátalán?)
Bolygó, amit nem is láthatnék
Az asztroperverzek jóslatai alapján.
Talán a Neptunusz.
Most megtudtad, milyen, ha nem
te döntesz arról, mikor és hova,
amikor várnak rád, de nem mehetsz oda.
Ezek azok napok, amikről majd mesélhetnél,
de nem lesz mit mondanod.
Kinéztél az ablakon és láttad, ahogy
a csend mosolyog, az arcodba nevet.
Ilyet még nem éreztél, a csend hangosabb
volt mindennél, nem hallottál tőle semmit.
Megijedt a szél is, nem mert fújni,
nehogy kivívja a csend haragját.
Mert a tomboló csend nyomában járt
a fájdalom és a félelem.
Ott bujkáltak a bokrok között,
és eszelősen kacarászva
kaparászták az ágakat.
2020. március