2021. november 24., szerda

Hűtőszekrények a réten

 

Amikor legutóbb a réten jártam,

Csodás tojásfehér hűtőszekrények vitatkoztak

Azon, kinek feleslegesebb élete,

És bár a vita a levegőben ragadt,

A hóvirágoknak helye már nem maradt.

A hűtők úgy tettek, mintha nem lennének kidobva,

De minden reggel rájuk virradt az emberi hülyeség hajnala.

Tavaly még a rajongásunk tárgya volt ez

A digitális gépcsoda, idén már csak

Patkányok éléskamrája, fine dining raktára, vagy

Búvóhelye, ha hirtelen zápor vagy zivatar közeledne.

2021. november 19., péntek

Kölcsönadtam egy könyvet

 

Elsétáltam a postára és elküldtem neki a könyvet. Postára aznap még lehetett menni, de a barátomat már nem látogathattam meg, mert az állam elővigyázatosságból megtiltotta. Persze, tudom, a mi érdekünkben, de akkor is. Szóval feladtam a könyvet, a szállítási költség drágább volt, mint a könyv, de most nincs mit tenni. Éppen a „maradj otthon!”-szakállam növesztésével voltam elfoglalva a konyhában, amikor felhívott a barátom, hogy megkapta a könyvet. Szuper, mondtam neki, olvasd el, tök jó novellák vannak benne. Ekkor feltett egy váratlan kérdést: hogyan olvassam el? Először azt hittem, viccel. Az agyaddal olvasol, válaszoltam. Gondolj arra, hogy a szemed a fényképezőgép, az agyad az olvasógép, de probléma-megoldásra is alkalmas. Mármint a többi ember problémák megoldására használja, gondoltam, de ezt nem mondtam neki. 

Kiemelt bejegyzés

For climate hippies

I accept your Earth is sad, Because of me, Your icebergs are melting, Because of me, Your dolphins are dying, Because of me,  Your air is po...