Amikor legutóbb a réten jártam,
Csodás tojásfehér hűtőszekrények vitatkoztak
Azon, kinek feleslegesebb élete,
És bár a vita a levegőben ragadt,
A hóvirágoknak helye már nem maradt.
A hűtők úgy tettek, mintha nem lennének kidobva,
De minden reggel rájuk virradt az emberi hülyeség hajnala.
Tavaly még a rajongásunk tárgya volt ez
A digitális gépcsoda, idén már csak
Patkányok éléskamrája, fine dining raktára, vagy
Búvóhelye, ha hirtelen zápor vagy zivatar közeledne.
Elsétáltam a postára és elküldtem neki a könyvet. Postára aznap még lehetett menni, de a barátomat már nem látogathattam meg, mert az állam elővigyázatosságból megtiltotta. Persze, tudom, a mi érdekünkben, de akkor is. Szóval feladtam a könyvet, a szállítási költség drágább volt, mint a könyv, de most nincs mit tenni. Éppen a „maradj otthon!”-szakállam növesztésével voltam elfoglalva a konyhában, amikor felhívott a barátom, hogy megkapta a könyvet. Szuper, mondtam neki, olvasd el, tök jó novellák vannak benne. Ekkor feltett egy váratlan kérdést: hogyan olvassam el? Először azt hittem, viccel. Az agyaddal olvasol, válaszoltam. Gondolj arra, hogy a szemed a fényképezőgép, az agyad az olvasógép, de probléma-megoldásra is alkalmas. Mármint a többi ember problémák megoldására használja, gondoltam, de ezt nem mondtam neki.